Eric Saade megmutatta tetoválását
Eric Saade elhatározásra jutott, miszerint tetoválást csináltat. A mű elkészült, és az énekes már láttatni is engedte a minap.
„My Art is my freedom!” – vagyis „A művészetem a szabadságom” – tette közzé Eric Saade két napja a Twitteren. Ekkor azonban még nem sokat lehetett sejteni arról, mi is történt.
Az augusztus 18-ai mikroblogüzenete után megosztotta a közönséggel, hogy J-Son koncertjén meglepetésvendégként lépett színpadra, ám akkor karja fedve maradt. Ma azonban az umeåi koncertjén megmutatta a közönségének tetoválását. A rajongók véleménye megoszlik: vannak, akiknek tetszik, vannak, akik szerint nem kellett volna kivarratnia magát, és voltak, akik kétkedve fogadták.
Nos, a felirat tehát a My art is my freedom szöveget takarja. Az viszont még a jövő zenéje, hogy ez marad-e az egyetlen tetoválása, vagy kedvet kap többhöz is, hiszen ahogy a mondás tartja, csak az elsőre szánja rá magát nehezen az ember, aztán nem tud leállni.