untitled
Yep, beletettem a filozófia osztályozómba ezt a képet is. Tanár úr biztos értékeli, ha másért nem, mert tök őszinte, én legalábbis így gondolom. Egyébként nem történt semmi érdekes, tegnap szenvedtem, nem tudtam tanulni, aztán moziztunk - az jó volt, habár kellett egy Algopyrin - illetve délután néztem egy Showder Klubot, abba volt hogy a mozifilmeket nem a nők hólyagjához igazítják - hát tényleg nem, pedig aztán én nem vagyok egy szaladgálós alkat. Ez a majd 3 óra (reklámmal) ssok volt :D Egyébként szánalmas ez a sok remake, volt a The Hobbit meg a Pókember reklámja, először mindkettőre azt hittem hogy újra bemutatják mint a Titanicot XD
Ma felkeltem nyolckor - igaz nem magamtól, hanem az igazán rendes családom besegített - gépeztem egy kicsit, aztán egész nap tanultam. Fincsi volt, mondhatom. Erről jut eszembe, nem szeretem ha üzengetnek nekem egyes ribancok, foglalkozzanak már a saját szánalmas életükkel. Nem hiszem hogy büszkének kéne rá lenni hogy valaki 20 évesen érettségizik (bukott kétszer?), mellette meg egyfolytába sír a szája hogy de nehéz a tanulás. B+ osztályozózzál is mellette, lehet hogy nem bírnád kiscsillag... Ha nekem csak érettségizni kellene, hohó, mennyivel könnyebb lenne... Habár, az ilyen nem sok ésszel lehet megáldva ha mellette azért könyörög hogy legyen neki 340 pontja. Bitch please, skandira idén lesz vagy 440 a ponthatár.. :D És én oda mentem volna. No erről ennyit, nem húzom tovább, csak hát szeretek visszavágni, szeretem ha az enyém az utolsó szó ;) De amúgy tényleg ennyire híres és neves volnék? Az előzményekből megítélve lehet, csak hát ha állítólag nekem nincs életem, akkor miért kell irigykedni rá? :D
Holnap matek, és még van rá egy rahedli feladat, plusz nem holnapra kell hanem csütörtökre, de ki kéne dolgozni a magyart is, inkább legyen meg az én kis konyhanyelvemen amit jobban megjegyzek. Illetve az infón agyaltam, hogy azt is meg kéne oldani, én arra eddig semmit nem csináltam... Faniiiiiiiiii, segíts, úgyis érettségizel :D
Ma felkeltem nyolckor - igaz nem magamtól, hanem az igazán rendes családom besegített - gépeztem egy kicsit, aztán egész nap tanultam. Fincsi volt, mondhatom. Erről jut eszembe, nem szeretem ha üzengetnek nekem egyes ribancok, foglalkozzanak már a saját szánalmas életükkel. Nem hiszem hogy büszkének kéne rá lenni hogy valaki 20 évesen érettségizik (bukott kétszer?), mellette meg egyfolytába sír a szája hogy de nehéz a tanulás. B+ osztályozózzál is mellette, lehet hogy nem bírnád kiscsillag... Ha nekem csak érettségizni kellene, hohó, mennyivel könnyebb lenne... Habár, az ilyen nem sok ésszel lehet megáldva ha mellette azért könyörög hogy legyen neki 340 pontja. Bitch please, skandira idén lesz vagy 440 a ponthatár.. :D És én oda mentem volna. No erről ennyit, nem húzom tovább, csak hát szeretek visszavágni, szeretem ha az enyém az utolsó szó ;) De amúgy tényleg ennyire híres és neves volnék? Az előzményekből megítélve lehet, csak hát ha állítólag nekem nincs életem, akkor miért kell irigykedni rá? :D
Holnap matek, és még van rá egy rahedli feladat, plusz nem holnapra kell hanem csütörtökre, de ki kéne dolgozni a magyart is, inkább legyen meg az én kis konyhanyelvemen amit jobban megjegyzek. Illetve az infón agyaltam, hogy azt is meg kéne oldani, én arra eddig semmit nem csináltam... Faniiiiiiiiii, segíts, úgyis érettségizel :D
Jeg gav dig 12 dages kærlighed
Reggel egész későn keltem, vagy háromnegyed órát még feküdtem és gondolkodtam, milyen jó is volt, ilyet se sűrűn lehet csinálni. Visszont az alvás lehet sok volt, mert nekültem a nyelvtannak, aztán a biológiának, de egyik se ment, így ma gyakorlatilag elég csekély mennyiséget tanultam.
Délután kipróbáltam az új sampont és balzsamot, hát, nem igazán vagyok megelégedve, rosszabb mint az előző, pedig ennek elvileg ér valamit a neve (Syoss). Mint a szénakazal, de tényleg. Ja, és most jut eszembe nézegettem a hajfestéket ami tetszett, hát nekem is sikerült kiválasztani a legdrágábbat, van ahol kétezer forint, ami valljuk be nem kevés egy dobozért :D
Holnap megyünk Dorozsmára, legalábbis elvileg én is megyek, de van egy olyan érzésem hogy a végén sikerül megint fölcseszni úgy agyilag, hogy azt mondom inkább maradok. Ami csábító, mert hat óra tájban megjött a rossz idő, teljesen beborult, dörgött-villámlott (erről jut eszembe, Facebookon olvastam Katinkánál: menny dörög - ami vicces, mármint a helyesírás leülhetsz egyes, de az értelme is megváltozott :DDD) és ahogy néztem nem vonul el éjjel, szóval holnap végig jópofizni kéne, el se lehetne vonulni a hintaágyba. Vagyis lehetne, de nem vagyok hülye :D És ha húsvét, akkor locsolkodás, ami hála a jó égnek ismét kimaradt már egy ideje az életemből, remélem idén se jön senki, ha mégis, én elbújok, nem leszek itthon^^
Közben eszembe jutott mivel épp ezt hallgatom (Nelly Furtado - Fuerte), hogy mennyire hiányoznak majd a magyar órák, amikor feküdtem a padon és a versemet olvasgattam (Edith Södergran - Landet som icke är), furcsa, de nekem erőt adott, úgy, ahogy a Fuerte is, az első Adriennes magyaron kinyitottam a matek füzetemet, és ez volt benne. No quiero llorar, no quiero sufrir, no quiero pensar sentir :) Egyébként a füzetemben a refrén van :)
Mára ennyi xx
Mára ennyi xx
Jeg var ikke blind. For jeg kunne se, hvor ondt du gjorde mig.
Pár napja hallgattam meg a dalt először, nem volt rossz, de most kifejezetten tetszik. Azon kevés magyar dalok egyikének tartom, amit képes vagyok többször meghallgatni, mert valljuk be, a mai magyar zene 90%-a szemét, amitől az ember dobhártyája könyörög, hogy ne kínozza az illető.
Egy hete írtam azt hiszem, azóta gondolkodtam közben is hogy kellene, de mire odajutottam már nem volt kedvem. Egyébként sok dolog kavarog bennem, most este jöttem rá hogy nagyjából normalizálódtam. A magyar tanárok és a mindenben keressük az összefüggést című szituációt tudnám felhozni, a tél tényleg sötét volt, és tényleg majdnem az volt ami a toposza. Azt hiszem nem sok kellett hogy növeljek egy bizonyos téli rátát, de ne menjünk bele. Eddig így tavasszal jól éreztem magam, vagyis fogjuk rá, de ma megint elkezdődött a tipikus fölösleges érzés. Vagyis a kedves család, hogy mindig én vagyok a szar. Három hónap, vagyis nagyon remélem hogy összejön, egyszerűen muszáj, én még egy évet nem bírok ki így...
Ma mennem kellett volna matekra, de elnéztem az időpontot, így holnap reggel nyolcra kéne menni. Plusz délre vezetni, hurrá. Előre érzem hogy a holnapi nap is elég szar lesz, még tanulni is kéne, mert a magyarnak az elejét vettem át. Hétvégén húsvét is lesz, abból is érzem hatalmas veszekedések lesznek, és még azért is én leszek a hülye mert nem leszek hajlandó enni a fantasztikus ünnepi menüből, aminek már a gondolatától is fölfordul a gyomrom. Ez körülbelül olyan, mint amikor azért vagyok lecseszve mert nem vagyok hajlandó enni a borsólevesből, amikor meg vagy ezredjére mondom hogy de még mindig utálom a borsót, akkor jön hogy majd kiválogatom. Hogyne. A sonkát nem utálom, csak rosszul van megcsinálva, ez a főzősdi - hidegen tálalósdi nemgyerebe, ezvan. A tojást szeretem, de nem ekkora mennyiségben. Ja igen, és a csokik, hát ez is megér egy misét. Szóval hiába mondogatom évek óta hogy nekem ilyen csokinak se nevezhető masszákat ne vegyenek mert hozzá nem nyúlok, azért mindenki bőszen megveszi a legolcsóbb szarokat, én meg utána bőszen mindig megajándékozom velük a szemetest. Mindegy, ezért is én vagyok a szar, megszoktam.
A mi családunkban mindenki elcsorbult, elég sokszor gondolkodom, hogy vajon másoknál, rendes, igazi családoknák (anya, apa, gyerekek) hogy is van ez, és nem csak ez, hanem az élet úgy általában. Nálunk mindenki távolságtartó, valahogy úgy érzem az összetartás is kimaradt az életemből. Sose volt olyan hogy egyik a másikat csak úgy megölelte, vagy megpuszilta - vajon ki miatt?, de ne menjünk bele - szóval rossz. Úgy gondolom hogy ha valaki szeret valakit akkor így kellene kifejezni, legalábbis ez volna az egyik módja. Néha egy ölelés is sokat segít az emberen.
Azt hiszem mára ennyi, aztán a következő pár napot koffeintúladagolással próbálom majd túlélni, nem elég a 12.-es cucc, még töri tz-t is írunk...
Egy hete írtam azt hiszem, azóta gondolkodtam közben is hogy kellene, de mire odajutottam már nem volt kedvem. Egyébként sok dolog kavarog bennem, most este jöttem rá hogy nagyjából normalizálódtam. A magyar tanárok és a mindenben keressük az összefüggést című szituációt tudnám felhozni, a tél tényleg sötét volt, és tényleg majdnem az volt ami a toposza. Azt hiszem nem sok kellett hogy növeljek egy bizonyos téli rátát, de ne menjünk bele. Eddig így tavasszal jól éreztem magam, vagyis fogjuk rá, de ma megint elkezdődött a tipikus fölösleges érzés. Vagyis a kedves család, hogy mindig én vagyok a szar. Három hónap, vagyis nagyon remélem hogy összejön, egyszerűen muszáj, én még egy évet nem bírok ki így...
Ma mennem kellett volna matekra, de elnéztem az időpontot, így holnap reggel nyolcra kéne menni. Plusz délre vezetni, hurrá. Előre érzem hogy a holnapi nap is elég szar lesz, még tanulni is kéne, mert a magyarnak az elejét vettem át. Hétvégén húsvét is lesz, abból is érzem hatalmas veszekedések lesznek, és még azért is én leszek a hülye mert nem leszek hajlandó enni a fantasztikus ünnepi menüből, aminek már a gondolatától is fölfordul a gyomrom. Ez körülbelül olyan, mint amikor azért vagyok lecseszve mert nem vagyok hajlandó enni a borsólevesből, amikor meg vagy ezredjére mondom hogy de még mindig utálom a borsót, akkor jön hogy majd kiválogatom. Hogyne. A sonkát nem utálom, csak rosszul van megcsinálva, ez a főzősdi - hidegen tálalósdi nemgyerebe, ezvan. A tojást szeretem, de nem ekkora mennyiségben. Ja igen, és a csokik, hát ez is megér egy misét. Szóval hiába mondogatom évek óta hogy nekem ilyen csokinak se nevezhető masszákat ne vegyenek mert hozzá nem nyúlok, azért mindenki bőszen megveszi a legolcsóbb szarokat, én meg utána bőszen mindig megajándékozom velük a szemetest. Mindegy, ezért is én vagyok a szar, megszoktam.
A mi családunkban mindenki elcsorbult, elég sokszor gondolkodom, hogy vajon másoknál, rendes, igazi családoknák (anya, apa, gyerekek) hogy is van ez, és nem csak ez, hanem az élet úgy általában. Nálunk mindenki távolságtartó, valahogy úgy érzem az összetartás is kimaradt az életemből. Sose volt olyan hogy egyik a másikat csak úgy megölelte, vagy megpuszilta - vajon ki miatt?, de ne menjünk bele - szóval rossz. Úgy gondolom hogy ha valaki szeret valakit akkor így kellene kifejezni, legalábbis ez volna az egyik módja. Néha egy ölelés is sokat segít az emberen.
Azt hiszem mára ennyi, aztán a következő pár napot koffeintúladagolással próbálom majd túlélni, nem elég a 12.-es cucc, még töri tz-t is írunk...